Community Horváth & Lukács Lovas Club

NÉV:

Göcseji Brigitta, Brigi

 

ÉLETKOR:

14

 

KEDVENC LOVAD:

Luxi és Jupiter

 

KEDVENC DÍJLOVAS FELADATOD:

Piaffe

 

TOVÁBBI HOBBIK:

rajzolás

Nincs olyan bensősége titok, mint amely ló és lovas között alakul ki.

Robert Smith Surtees

Mikor kezdtél el lovagolni?

Kb 4-5 éves koromban kezdtem el lovagolni. Szerencsésnek érezhetem magamat, mivel a szüleim végig támogatta a lovaglás, valamit az élet többi felében is. Így 2019-ben hosszas keresgélés után rátaláltunk az Ilona Majorra. Itt még 11 éves voltam, tehát fogalmam se volt róla, hogy lovagáson belül melyik utat szeretném választani. A média felől szinte mindig az ugró sportot láttam, viszont amikor megérkeztem a majorba és láttam egy díjlovas edzést, akkor döntöttem úgy, hogy ezt én is szeretnék díjlovas feladatokat csinálni. Ez a szikra azóta is megvan bennem, de azóta eltelt 3 év ami alatt sokat haladtam az álmaim felé.

 

Hogyan kerültél kapcsolatba a lovakkal? Miképp lettél rajongójuk, és egyben díjlovaglás szerelmese?

Legelőször egy véletlen program során kerültem kapcsolatba a lovakkal, ugyanis elmentünk megnézni egy kastélyt és ott a lovardába éppen egy verseny volt. Itt még nagyon kicsi voltam, talán 2-3 éves amikor először lovon ültem, ugyanis a verseny után az egyik versenyló gazdája megengedte, hogy felüljek a lovára. Ez után eltelt pár év és megint egy lovardában kötöttem ki ahol elkezdtem rendszeresen lovagolni, viszont egy idő után lovardát váltottam. Így kerültem az Ilona Majorba, ahol pedig megismerkedtem a díjlovaglással, majd pár edzés után teljesen bele is szerettem.

 

Mit jelentenek számodra a lovak általában? Hogyan jellemeznéd a lovakkal való kapcsolatodat?

Én a lovakat nagyon csodálatosaknak gondolom. Nyilván mindegyiküknek megvan a saját kis hülyesége, de ettől függetlenül is tökéletesek. Érdekes például az is, hogy mennyire megérzik, hogy milyen hangulatban vagyok az adott nap és bármennyire is hihetetlen, de egy rosszabb napom után is elég kb15 perc a lovak között ahhoz, hogy újra boldog legyek. A lovakkal való kapcsolat kialakítása szerintem nagyon fontos minden embernek, aki gyakrabban megfordul az istállóban, ha van saját lova, ha nincs. Ugyanis ez a szoros kötelék, valamint lovaglás során egy jó lovas érzés keresése az, ami egy ember életét a lovakhoz tudja kötni. Innentől nem lesz olyan idő, hogy otthon ülsz és unatkozol, hanem szinte minden szabad idődet az istállóban fogod tölteni.

 

Melyik díjlovas feladat a kedvenced? Miért?

Előfordul, hogy sokat küzdők egy jó piaffe-ért, mégis ez a kedvenc díjlovas feladatom, mivel amikor sikerül akkor egy nagyon jó érzés, hogy egyhelyben üget alattam a ló. Tehát maga a lovas érzés a legmeghatározóbb dolog, ami miatt a piaffe-ot emelném ki kedvencemnek a díjlovas feladatok közül. Egyébként nagyon tetszik a piaffe kívülről is, szívesen nézek lovas versenyeket, hogy más nálam sokkal jobb lovasok hogyan hajtják végre ezt a feladatot.

 

Vannak-e olyan különleges pillanatok vagy maradandó élmények, amelyek számodra kedves, fontos emlékeket állítottak a lovakkal kapcsolatban?

Előfordul, hogy sokat küzdők egy jó piaffe-ért, mégis ez a kedvenc díjlovas feladatom, mivel amikor sikerül akkor egy nagyon jó érzés, hogy egyhelyben üget alattam a ló. Tehát maga a lovas érzés a legmeghatározóbb dolog, ami miatt a piaffe-ot emelném ki kedvencemnek a díjlovas feladatok közül. Egyébként nagyon tetszik a piaffe kívülről is, szívesen nézek lovas versenyeket, hogy más nálam sokkal jobb lovasok hogyan hajtják végre ezt a feladatot.

 

Milyen lovas célokat tűztél ki magadnak?

 A legfontosabb célom az, hogy a lovak mindig részei legyenek a mindennapjaimnak. Célom még a lovaglás terén való fejlődés, valamint az is, hogy egyszer megnézhessek egy nagyobb díjlovas versenyt élőben. Természetesen ezek mellett nekem is nagy álmom egy saját ló is, de úgy gondolom, hogy majd meglátjuk, hogy mit rejteget számomra a jövő.